Kaposvári életem

Pontosan három éve, hogy megkaptam azt a bizonyos levelet, melyben kiderült, hogy felvettek a Kaposvári Egyetem andragógia szakára. Akkor még nem is sejtettem, mennyi minden vár majd rám ez alatt a három év alatt, azt meg pláne nem, hogy ilyen hamar véget ér.

Azt tudni kell rólam, hogy gimiben nem voltam az a nagyon nyitott típus és az a nagyon partizós lány, így amikor megkaptam a gólyatáboros pakkom, kicsit elbizonytalanodva nézegettem a programokat, végiggondolva a megannyi új helyzetet, embert, dehát egyszer élünk címszóval csak bátorkodtam elmenni, amit a mai napig nem bántam meg, hiszen ott vette kezdetét, ha úgy tetszik az új énem kibontakozása. Részletekbe nem mennék bele, mindenki sejti milyen egy gólyatábor: ismerkedések, sok részeg elsős, még részegebb felsőbb évesek – de azt leszögezném, hogy korántsem vetettem annyira bele magam a rock and rollba, nem is volt célom, inkább csak amolyan terepszemle gyanánt voltam jelen.

Később aztán megkezdődött az első év a kis csoportunkkal, igyekeztem mindenkivel jóban lenni, ezt sikeresen véghez is vittem, mert ha valamiben, akkor az emberekkel való jól kijövésben elég jó vagyok. Bár az idő múltával egyre jobban széthúzott a csapat, kicsit mindig is úgy éreztem, mintha csak minimálisan is, de én lennék az egyetlen kapocs, ami összefogja (vagy legalábbis próbálja) őket. Sosem szerettem egymás ellen fúrkálódni és sosem láttam értelmét, én inkább azon dolgoztam, hogyan tudnám mindenkivel megtalálni a közös hangot, mert ezt sokkal fontosabbnak találom. A tanárainkkal kapcsolatban meg kell jegyezni azt, hogy egytől egyig sikerült egyéniségeket kifognunk, akik pozitív vagy negatív, de mindenképpen maradandó elmékeket hagytak bennünk a három év során.

Mivel nem Kaposvár közelében lakom, egyértelmű volt a kollégiumba költözés, ami meg aztán pláne újdonságnak számított nálam és az egyik legkritikusabb pontnak is egyben, hiszen ott töltöttem napjaim nagy részét. Szobatársak terén szerencsésnek mondhatom magam, mert korrekt szobatársakat kaptam. Nos igen, nem is egyet. Összesen 6 emberrel kerültem az évek során össze, persze nem azért, mert ennyire elviselhetetlen lennék, csupán a helyzet adódott így. :) Volt aki régen megismert barátnőjéhez orientálódott inkább, volt aki abbahagyta a sulit, volt aki kiment Erasmusozni és azért kerültünk el egymás mellől, volt akit leváltottam a régi szobatársamra, szóval nem volt egy egyszerű dolog. De imádtam a kolis életet, az első szabadabb időszakot, amikor a saját magam ura lehettem! Sok embert ismertem meg ennek köszönhetően, kit közelebbről, kit távolabbról, de teljesen jól éreztem magam. Ott volt a rengeteg party, amin részt vettem – ezt illetően eléggé megváltoztam, hiszen a korábbi 0 partizásból átváltottam a hetente bulizásra, de meg kell hagyni élveztem rendesen. :)

Az első évben határozottan belevetettem magam az egyetemi életbe, hol erőteljesebben, hol visszafogottabban, hol hülyeségeket csinálva, hol okosan, dehát mint mondtam, egyszer élünk. :D

A második év az, ami a három közül a legkevésbé meghatározó emlékeket adta, ugye már semmi sem volt új, bár ott voltak a partizások (és az első komolyabb pasizások), de így visszagondolva semmi maradandót nem hozott.

A harmadik év meg aztán mint a villám, olyan gyorsasággal illant el, kicsit már visszafogottabb életvitellel. Ősszel ugye elkezdődött a máig tartó (és még remélhetőleg sokáig… :)) románc, ami fenekestől felforgatta az életem, hiszen így már nem kettő, hanem három hely között ingázhattam, de így legalább zajlott az életem rendesen! MIndemellett ugye teljes erővel nekiestem a szakdogámnak (májusi határidővel úgy február tájékán), elkezdtem, majd írtam írtam írtam, kiakadtam, írtam és még mindig írtam, már végleg kiakadtam, mire végre sikerült megszülni. Egyáltalán nem könnyű feladat megtalálni azt a témát, amiben kedvedet leled és lelkesen beleáshatod magad, nekem sikerült viszonylag kellemes témát találnom (A közösségi oldalak hatása az emberi kapcsolatokra), amiről aztán lehet rizsázni. Visszagondolva persze az ember jóval könnyebbnek ítéli meg a feladatot, mint a pillanat hevében, ez sem volt kivétel alóla. A hajrában ott volt még a térségfejlesztő fakultációmnak a záróvizsgája, aminek következtében plusz papírral gyarapíthattam a diplomámat, majd pedig egy hónappal később következett a rettegett államvizsga.

Három évnyi sikeres vizsgateljesítés után az államvizsgán is sikerült aratnom, már csak azért is, mert pont azt a tételt húztam, amit kinéztem magamnak (pont a 18-as tételt, ami egyben a kedvenc számom). A tanárok rendkívül kedvesek voltak, mondjuk ilyenkor már nem is éri meg kekeckedni a hallgatókkal, ha már idáig eljutottunk.

A tanulmányaink végső befejezéseként pedig lezajlott a diplomaosztó, ahogy kell, persze a legmaradandóbb élmény minden bizonnyal a 40 fokban talárban üldögélés volt, majdnem 2 órán keresztül. Ezek az évzáró ünnepségek nálam mindig is összefolytak a dögmeleggel, az elnyúló beszédekkel és a felesleges szószólókkal, dehát ez a rendje. :)

Nem tudnék egy dolgot kiemelni a három év alatt, ami a legmélyebb benyomást tette rám, minden tényezőnek és hatásnak az összegyúrt egyvelege az, aminek köszönhetően most itt vagyok, itt tartok és ilyen vagyok. Most veszi csak kezdetét igazán a nagy betűs ÉLET, de azt is legalább (ha nem jobban) annyira kíváncsian várom, mint ezt a három évet!

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük