Abonyi Vadaspark 2012

Szombaton volt szerencsém ellátogatni az Abonyi Vadasparka, ahol lehetőségünk nyílt kistigriseket simogatni. :)

Mivel Szolnokon töltöttük a hétvégét nem volt kérdés, hogy amint tudunk elugrunk a közelben található vadasparkba, most ráadásul kistigriseket is lehetett kézbe venni, úgybogy egyértelműen ott volt a helyünk (a tigris ugyanis a kedvenc állataim egyike)!

Maga a Vadaspark nem nagy területet foglal el, azonban ehhez képest szép példányokkal büszkélkedhet, ráadásul bográcsozásra is lehetőség van, tehát akár egy egész napot is el lehet tölteni az állatok között. Ami különösen tetszett, hogy az állatokat viszonylag közelről lehet szemügyre venni, nem kell méterekre látó távcső, hogy kiszúrjunk egyet (na jó, ez lehet túlzás, de lényeg a lényeg, karnyújtásnyira találhatóak, példának okáért a pávák ott sétálgattak a látogatók között).

Engem leginkább a fő attrakció, a kistigris simogatás vonzott, életemben először kerülhettem közel, mintegy centiméterekre egy ilyen kis vadállathoz. Persze fontos betartani a gondozók utasításait, nem szabad őket plüsscicákként kezelni, mert pórul járhat az ember, de szerencsére semmi komoly baj nem történt, mindenki el volt ragadtatva tőlük (velem együtt)!

Ha valaki arra jár, feltétlenül nézzen be, érdemes!

A Vadasparkban készült fotóimat ezen a linken megnézhetitek: Abonyi Vadaspark 2012

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük