A The Veronicas végre megtörte a csendet – Cross My Heart

A lányoknál mostanság leginkább a síri csend dominált az elmúlt időszakban, néha meg-megszakítva rövid helyzetjelentésekkel, miszerint még mindig lázasan készítik új albumukat – amelynek napvilágra kerülését legelső saccolásra tavaly év végére, majd év elejére, aztán nyárra tologattak.

Ugyan időközben előrukkoltak egy kislemezzel, ám az számomra nem aratott akkora sikert, mint azt vártam – persze ezzel nem azt mondom, hogy nem hallgattam rongyosra, de hiányzott az a plusz hangzás és tehetségük kivirágoztatása, amit eddig megszoktam tőlük. A nagy hallgatás után ma azonban megtört a jég, bár még nem az új albumukba kaptunk bővebb betekintést, de a nagy várakozásra való tekintettel a rajongóknak feltöltöttek egy új számukról, a Cross My Heartról egy élő felvételt.

Ha eddig csillapodott is a lelkesedésem az új albummegjelenésüket illetően, most egészen biztosra vehető, hogy fangirl énem újra előtört évekig tartó punnyadásából ennek a libabőrt okozó szerzeménynek köszönhetően. Ebben a dalban ugyanis minden benne van, amit a Lolita-ból kihagytak, plusz rájön a live session bája, az egyszerűség és tisztaság, amikor a hangjuk az, ami hangsúlyt kap és végig ez az uralkodó. IMÁDOM!

Amennyiben az új lemezük is hasonló lesz ehhez a költeményhez, úgy jogosan merül fel bennem a kérdés, miszerint…. megjelent már….?! Éééés most…?! :)


It’s hard look away
from that fire in your eyes
don’t wanna hear that we’re out of time
stay here next to me
I was hurt
you brought me back to life
I don’t wanna make it stop
I don’t wanna give you up

Cross my heart
Hope to die
Swear I’ll never tell you a lie
Trust my words
Hear my vow
Swear I’m never gonna let you down
We’ve got a love that lasts forever
We’ve got a love that lasts forever

I don’t wanna hear it when they say we’re too young
you’re what I need
Like a secret locked away too long

you have set me free
I was broken
didn’t wanna fall in love
Now I don’t wanna make it stop
No I don’t wanna give you up

Cross my heart
Hope to die
Swear I’ll never tell you a lie
Trust my words
Hear my vow
Swear I’m never gonna let you down
We’ve got a love that lasts forever
We’ve got a love that lasts forever

I couldn’t stand to see another hand upon you
let me hold you for life
and I will always be by your side

Cross my heart
Hope to die
Swear I’ll never tell you a lie
Trust my words
Hear my vow
Swear I’m never gonna let you down
We’ve got a love that lasts forever
We’ve got a love that lasts forever

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük