Helló Nikon

IMG_0038

<szokásos bevezető a fotózás szeretetéről, korai évektől levezetve egészen napjainkig, hol intenzív, hol háttérben lappangó szenvedély váltakozásával egyenes arányban a meglévő vagy éppen hiányzó (de inkább hiányos) technikával>

Most pedig itt állok ülök kezemben egy Nikonnal, ami innentől kezdve számomra A fényképezőgépnek és egyben jobb kezemnek fog számítani és immár semmi szab gátat annak, hogy belemerüljek a megannyi beállítások, módok és koncepciók óceánjába és igyekezzek élve, tökéletes technikát elsajátítva kiúszni a partra.

Jelenleg még somolyogva, kattogtatva és élvezettel nézegetem a kezemben lévő, szülinapi ajándékként kapott gyöngyszemet attól félve, hogy a következő pillanatban eltűnik és igazából csak álom volt, de még mindig itt van és úgy tűnik nem megy sehova.  :)

(Hát na, kell a lenyomat minden fontosabb állomásról, na de ne essünk túlzásba – ezennel szentimentális bejegyzésemnek vége is.)

Tovább

Hát van neked szíved?!

Mióta Facebook a Facebook, lépten-nyomon rábukkanhatunk olyan gyöngyszemekre, melyet még biztos nem láttunk, de ami utána történt, arra senki sem számított; menekülhetünk ismerőseink játékszenvedélye elől, akik feljebbjutásuk érdekében bombáznak minden játékfelkérésekkel; videókkal, cikkekkel, melyek érdekesek ugyan, de (főleg Twitteresként) már 2, de inkább 3 hónapja kinézted magadnak. A Facebooknak hála már tizenharmadszorrra is feltalálásra került a rák ellenszere, a soha ilyen finomat még nem ettél sütemények tömkelege, a nehéz emberi sorsok boncolgatása – szigorúan Facebook megosztáson alapuló oldalon -, melyek együttérzésből KI KELL tenni, mert ha nem teszed – ha netán a becses oldal nem teszi meg ezt helyetted – akkor nincs szíved.

Tovább

Egy reggel margójára

A vadiúj ágyunk összerakása közepette mit volt mit tenni, este félbe kellett hagyni a mutatványt, nehogy még jobban fúró, kalapáló szomszédként könyveljenek el drága szomszédaink, ha már olyan munkálatokat is nekünk tulajdonítanak, amelyeket nem is mi követtünk el (na meg megláttuk mi a következő lépés, és úgy gondoltuk, ez nem az a nap, amikor azoknak nekiállunk).

Már az éjszakában is ott volt a turpisság, amikor indokolatlan módon, oly sok év után megint találkozott a homlokom egy kemény támlával, nekifejelve az ágy szélének, így kábultam aludtam tovább.

Ezt követően amikor reggel félkómásan kinyitom a szemem, majd konstatálom, hogy ’ó, még jó vagyok, nincs teljesen világos, csak félig-meddig…!’ – majd realizálódik, hogy világos…? SÖTÉTBEN SZOKTAM KELNI! Telefonom sunyin lapul, holott 40 perccel előtte kellett volna ébresztenie engem, nem tudom, hogy szimplán megunta, hogy nem figyelek rá, vagy úgy döntött, ő ma csakazértsem ébreszt, mindenesetre indulhatott a szupergyors készülődés, amikor a tudatom még ébredezik, de a testem már a loboncomat kreálja.

Egy szó, mint száz, csak sikerült elindulnom – hopp, visszafordulva még egy gyors fogmosás! -, és sikeresen be is értem, mint másik napokon úgy általában szoktam. Innentől kezdve jogos a kérdés, tulajdonképpen miért is kelek én ilyen korán…?

Na és Nektek hogy indult a reggel? :D

sleepy-slug-pug

Tovább

Múzeumok Éjszakája 2014

muzeumokejszakaja2014

Az elmúlt évek jó szokását követve idén is ellátogattunk a székesfehérvári Múzeumok Éjszakájára június 21-én. Bár már harmadik éve, hogy elkezdtük felfedezni Fehérvár múzeumait, mindig sikerül olyan extra dolgokat belevinniük a programba, – vagy éppen nem tudunk mindenhova eljutni – mellyel elérik, hogy ismét érdemes legyen részt vennünk rajta.

Első megállóhelyünk a Megyeház utcai épület volt, ahol a keleti porcelánokról láthattunk egy kisebb kiállítást. Az egyik legkisebb termükben egy kínai teaszertartást is végignézhetett, aki időben érkezett és be tudott jutni, de mi nem voltunk ilyen szerencsések, így maradtak az edények, majd álltunk is tovább.

A hagyományunkhoz híven utunk az Egyházmegyei Múzeumhoz vezetett, ahol a Lics Pincészet tart minden évben az éjszaka megnyitójaként egy borkóstolót, melyen vörös és fehér bort is ízlelhetnek az érdeklődök, kísérőként pedig pogácsát majszolhatnak. Idén én fehér bort választottam, az Úrfi pedig vöröset. Az elmúlt évekhez képest idén kifejezetten sokan gyűltek össze, nem véletlenül. :)

Tovább

Továbbálltunk

Jubileumi 100. blogbejegyzésként mi sem pompásabb, mint arról beszámolni, hogy fogtuk a már nem is olyan kevés cókmókunkat és immár kettesben állapodtunk meg egy számunkra ideális lakásban.

Emlékszem, amikor először költöztünk össze: egy szobányi felszereléssel és néhány bútorral kezdtük meg közös életünket, melyhez hozzácsapódtak a Kanizsáról hozott bútoraim, ám akkor röpke egy éjszaka alatt elkészültünk a dobozolással, majd egy, maximum 2 nap alatt már ragyogott az új albérlet (mondjuk átpakolás után hajnali kettőkor a szekrénysor újragondolása nem volt kellemes :D).

Majd jött a váltás, a megduzzadt készletünk már 1-2 nap pakolászást eredményezett, és itt már profi költöztetőkre bíztuk a szállítást, noha a 9.-re felpakolást még mindig megoldottuk okosba. Miután kiélveztük a tavakra néző pazar kilátást, kilenc hónappal később elérkezettnek láttuk az időt, hogy ismét továbbálljunk, de ezen időszak alatt sikeresen megszedtük magunkat ahhoz, hogy már közel egy héttel előtte nekiállhattunk a dobozolásnak, akkor még nem is sejtve, mi vár ránk.

Tovább

Hamarosan…

… minden második heti hétvégén rövidre lesz nyírva
… visszakerülök a tömegközlekedés sűrűjébe
… újra koptatom az iskolapadot
… kedvemre jegyzetelgethetek (hiszitek vagy sem, mindig is imádtam ezt a fázist)
… még jobban fejlődhetek a munkámban, hiszen:

Tovább