Barangolás a Monostori Erődben

me

Végre itt a nyár, végre ki lehet bújni a barlangból (bár valljuk be, azért csábító annak a hűvösebb légtérnek a gondolata is :) ) és végre lehet minél tartalmasabb és érdekesebb programokat szervezni. A 2015-ös év úgy döntöttünk inkább a több kisebb kirándulás éve lesz, így ehhez mérten első állomásnak Komárom és Tata lett tervezve egy napra. Az utazást, a célpontokat és az időbeosztást átgondolva vágtunk neki szombat reggel a két városnak, melyből a végén ugyan egy sikeredett, de az végül tartalmasabb lett, mint vártuk.

A neten barangolva szemeltük ki Komárom városát, azon belül is a Monostori Erődöt, mint fő látványosság – tulajdonképpen az egyetlen is az erődrendszer 2 másik tagjával kiegészülve. Tömegközlekedést illetően Fehérvárról mind a busz, mind pedig a vonat játszik, csak éppen utóbbi Kelenföldi átszállással bonyolítja meg az útvonalat, ezért odafelé a buszt választottuk – nem utolsó szempontként még lényegesen olcsóbb is volt. Az autóbuszállomásra megérkezve egy kb. 15 perces sétával értünk el az Erődhöz, ahol dombok között vezet egy kavicsos út a bejárathoz, így nem is sejted, mekkora monstummal lesz dolgod egészen addig, amíg a belépőjegy megvásárlása után be nem toppansz az udvarra.

Mivel pont két időpont között érkeztünk meg, a tárlatvezetésről lekéstünk ugyan, de így legalább magunk fedezhettük fel a területet egy sétálótérkép segítségével (na meg az úrével, aki kegyesen odaszólt nekünk, hogy a kékre színezett hatalmas golyók fogják segíteni nekünk, hogy kell ki, illetve bemenni a különféle épületeknél, hogy érdemi látnivalót láthass).

DSC_0001A Monostori Erődről annyit szükséges röviden tudni, hogy az 1848-49-es szabadságharc után építették meg és több ezer tüzér, huszár és katona ellátása, valamint kiképzése folyt, mégis sikerült távol maradnia a harci eseményektől. Ez annak az építési struktúrának köszönhető, mellyel maximálisan sikerült kihasználni a természeti adottságokat, így gyakorlatilag láthatatlanná vált az ellenség előtt. Később viszont megváltozott a funkciója, 1945 és 1990 között a szovjet hadsereg Közép-Európa legnagyobb titkos lőszerraktárát rendezte be a falai között, és amint tapasztalható: az erőd zökkenőmentesen kiállta ezt a próbát is, így gyakorlatilag sértetlenül állva várja ma is látogatóit.

Na de nem szeretném teljes egészében lelőni a történetét, szóval kanyarodjunk is vissza a mi utunkhoz:
Az elején szépen komótosan nézegettük a helyiségeket, melyek közül sok üresen állt és csupán nyoma látszott egykori funkciójuknak. Tetszett, hogy mivel ekkora hatalmas az egész, a tömeg remekül eloszlik, így sétálásunk körülbelül háromnegyedét kettesben tettük meg, mondjuk ez nem mindig volt szerencsés. A laza bevezető részek, mint pl. az istállók, legénységi szállók után ugyanis elénk került első próbatételünk: a tiszti szálló pincéje, magyarán egy lépcső, amely a teljes sötétségbe vezet. Persze, ezt is meg kell nézni, hát lementünk – mondanom sem kell, ide senki sem tartott velünk, ami nem is volt meglepő, mert mint kiderült egy világítás nélküli, halálcsendes folyosón találtuk magunkat, ahol további vaksötét helyiségekbe lehetett bemenni. Már vártam mikor ugrik elém vagy ránt be valaki/valami, a horrorfilm érzés fokozottan megvolt! Amint sikerült nyugtázni, hogy itt nincs semmi rejtett megnéznivaló, már iszkoltunk is vissza a fénybe, az útvonalon itt még könnyű volt kiigazodni.

A kazamaták bejáratánál van egy kis tér, ahol egy bemutatófilmet vetítenek az erődről, ezt mindenképpen ajánlom végignézésre, egyrészt rövid, tömör és velős, másrészt a grafikája nagyon kreatív, summa summárum az egész anyag minősége és színvonala páratlan. A kazamaták és a bástyákDSC_0081 már egy kicsivel nehezebb diónak számítanak, mert sok az útvonal, ahogy beljebb mész egyre sötétebb van és persze előfordul, hogy kiérsz egy részre és három ajtónyílás fogad, egyik sem épp kecsegtető lehetőséggel (már amelyiknél lehetett bármennyit is belátni). Itt volt, hogy szedtük a lábunkat tovább és reménykedtünk, hogy nem egy újabb 10. olyan folyosón találjuk magunkat, ahol már jártunk. Félelmetes, de ugyanakkor izgalmas és természetesen mindig van kiút, előbb-utóbb visszajutsz kiindulópontodra: az udvarra. :)

A Dunai bástyájánál még egy kilátóhoz is fel lehet jutni, ahonnan pazar panoráma nyílik a Dunára, így nem csupán a felszín mélyét ismerhetjük meg, hanem a csúcsot is bejárhatjuk.

Számomra óriási élményt jelentett bejárni ezt a terjedelmes erődöt mind belülről, mind alulról, mind pedig felülről, ráadásként még pár kiállítást is megtekinthettünk: a haditechnikai parkot mindenféle harci járművel és eszközzel, a kenyérmúzeumot és a hadtörténeti kiállítást. Számomra a kenyérmúzeum volt a legkomplexebb és a legérdekesebb, ráadásul egy lélek sem volt sehol, így nyugodtan nézelődhettünk kedvünkre és csodálhattuk a kiállított finomságokat és történelmi időszak szerinti eszközöket, illetve azok fejlődését.

Egész napos programnak tökéletesen megfelelt és a sok üres helyiség ellenére is nagyon sok érdekesség bújik meg a falak között, volt ahol még feladatokat is lehet végrehajtani, úgyhogy ha arra jártok látogassatok el bátran, garantáltan nem bánjátok meg. Ja, és a vele szemben lévő Vámház Fogadóba mindenképpen térjetek be, mert a látszat ellenére, a teraszon kitett műanyag székek és asztalok mögött bizony nívós hely és mennyei ételek várnak elfogyasztásra.

Amennyiben továbbki képekre is kíváncsiak vagytok, itt megtaláljátok:

monostorierod

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.